Menu

Iskolai közösségi szolgálat

Az érettségi vizsga megkezdésének feltétele 2016 óta, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai alatt.

Közösségi szolgálat

A közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység. Célja, hogy fejlessze a tanulók kommunikációs készségét, a szociális érzékenységét, az érzelmi intelligenciáját, együttérzését, felelősségvállalását, önismeretét, illetve a pályaorientációban is fontos lehet.

01.

Ennek jogszabályi hátterét

a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.tv., a NAT kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.14.) kormányrendelet és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet rögzíti.

02.

Fogadó szervezet lehet:

helyi, nemzetiségi önkormányzat, költségvetési szerv, magyarországi székhelyű civil szervezet, közhasznú szervezet, egyházi jogi személy továbbá: szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató, illetve intézmény, egészségügyi szolgáltató, oktatási intézmény, felsőoktatási intézmény, muzeális intézmény, nyilvános könyvtár, közlevéltár, nyilvános magánlevéltár, közművelődési intézmény.

03.

Ezeken a területeken

működő intézményekkel, szervezetekkel – fogadó intézmények együttműködési megállapodást kell kötni az iskolának.

Mikor, milyen feltételekkel kell elvégezni az 50 órás közösségi szolgálatot?

  • A középiskola 9-12. évfolyamán, lehetőség szerint arányosan elosztva.
  • Az osztályfőnök az 50 órán belül legfeljebb 5 órás felkészítő, majd legfeljebb 5 órás záró foglalkozást tart.
  • Egy órán 60 perc közösségi szolgálati időt értünk, amibe az utazás ideje nem számítható be.
  • Tanítási napokon alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás, tanítási napokon kívül alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb ötórás időkeretben végezhető.
  • Közvetlen hozzátartozónál, rokonnál csak közvetítő szervezeten keresztül valósulhat meg

Az iskolai közösségi szolgálat teljesítése során:

  • Egyik félnek sem származhat anyagi haszna a tanuló tevékenységéből.
  • Nem végezhetnek olyan tevékenységet, amely bármely intézmény munkatársainak előírt kötelessége, amelyért egyébként ellenszolgáltatás járna. illetve vállalkozási tevékenységéhez kapcsolódik.
  • Szakmai feladatok ellátása, ilyen tevékenység végeztetése tilos!
  • Az iskola szerepet kap a közösségi szolgálat megszervezésében, de a törvény szerint nem kell felügyeletet, kíséretet biztosítania.
  • A közösségi szolgálatot tanítási időben nem, csak az után, illetve hétvégén végezheti a tanuló, ilyen indokkal nem menthető fel a másnapi számonkérések alól.
  • Sajátos nevelési igényű tanulóknál a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesíthet.

A közösségi szolgálat dokumentálása:

  • A tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát.
  • A közösségi szolgálat során a tanuló köteles naplót vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott.
  • Az osztálynaplóban, a törzslapon és a bizonyítványban az osztályfőnök dokumentálja a közösségi szolgálat teljesítését.
  • Az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét.
  • Végezhető tevékenységek

    Oktatási tevékenységek

    • Bölcsődék, óvodák mindennapi tevékenysége


    • Korrepetálás iskolákban alsóbb évfolyamokon



    • Oktatás idősek számára

    Kulturális, közösségi tevékenységek

    • Közgyűjteményben önkéntes feladatok ellátása

    • Múzeumpedagógiai vagy egyéb szolgálat segítése


    • Kultúrális programok szervezése bölcsödében, óvodákban

    Szociális tevékenységek

    • Felolvasás, beszélgetés, egyéb, a mentális egészséget támogató tevékenységek

    • Idős emberek támogatása szociális intézmény keretei között

    • Idős emberek segítése otthonukban

    Környezet-és természetvédelmi tevékenységek

    • Parkrendezés, közösségi terek tisztítása, rendezése

    • Szociális intézmény környezetének rendezése

    • Környezettudatosságra, vonatkozó programokban való részvétel

    Iskolánk jelenlegi partnerei

    Sorszám Fogadó szervezet neve irsz Település Utca

    1

    Budapest V. Kerületi Hild József Általános Iskola

    1051

    Budapest

    Nádor u. 12

    2

    Nagycsaládosok Országos Egyesülete

    1056

    Budapest

    Március 15. tér 8

    3

    Ács Károly Művelődési Központ

    2300

    Ráckeve

    Kossuth L. u. 51

    4

    Carlo Lovassport Egyesület

    2300

    Ráckeve

    Széchenyi u. 103

    5

    Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat

    2300

    Ráckeve

    Gábor Á. u. 19

    6

    Idősek Otthona

    2300

    Ráckeve

    Kazinczy u. 23.

    7

    Magyarországi Harmonikások Kulturális Egyesülete

    2300

    Ráckeve

    Nyár u. 25

    8

    Önkormányzati Tűzoltóság

    2300

    Ráckeve

    Bajcsy-Zs. u. 66

    9

    Pannon Vitézlő Oskola

    2300

    Ráckeve

    Tárogató u. 6

    10

    Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Ráckevei Tagintézménye

    2300

    Ráckeve

    Kossuth L. u. 16

    11

    Ráckeve 4 Szabadidősport Egyesület

    2300

    Ráckeve

    Vörösmarty u. 26

    12

    Ráckeve Városi Intézményi Gazdasági Iroda

    2300

    Ráckeve

    Szent István tér 5

    13

    Ráckeve Városi SE

    2300

    Ráckeve

    Dömsödi u. 34

    14

    Ráckeve Városi Sportegyesület, Korax Lovas Szakosztály

    2300

    Ráckeve

    Dömsödi u. 34

    15

    Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola

    2300

    Ráckeve

    Kölcsey u. 7

    16

    Skarica Máté Városi Könyvtár

    2300

    Ráckeve

    Kossuht L. u. 9

    17

    Szívárvány Óvoda

    2300

    Ráckeve

    Vörösmarty u. 40

    18

    Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola

    2309

    Lórév

    Dózsa Gy. u. 63

    19

    Szerb Önkormányzat

    2309

    Lórév

    Dundity A. u. 43

    20

    Napraforgó I. sz. Óvoda

    2310

    Szigetszentmiklós

    Kossuth L. u. 4

    21

    Városi Könyvtár és Közösségi Ház

    2310

    Szigetszentmiklós

    Tököli u. 19

    22

    Colour Táncegyesület

    2319

    Szigetújfalu

    Arany J. u. 12

    23

    Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola

    2319

    Szigetújfalu

    Vasút u 20

    24

    Római Katolikus Egyházközség

    2321

    Szigetbecse

    Makádi u. 32

    25

    Szigetbecse Község Önkormányzat

    2321

    Szigetbecse

    Petőfi S. u. 34

    26

    Szigetbecsei Tóparti Óvoda

    2321

    Szigetbecse

    Petőfi S. u. 9.

    27

    Makádi Hóvirág Óvoda

    2322

    Makád

    Rákóczi F. u. 40

    28

    Makádi Vadásztársaság

    2322

    Makád

     

    29

    Dunaharaszti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

    2330

    Dunaharaszti

    Andrássy Gy. u. 14

    30

    Taksony Önkormányzat Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat

    2335

    Taksony

    Szent Anna tér 1

    31

    Taksonyi Német Nemzetiségi Óvoda

    2335

    Taksony

    Szent Anna tér 1

    32

    Dunavarsány Város Önkormányzat Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár

    2336

    Dunavarsány

    Kossuth L. u. 2

    33

    Willpower Tánc és Sport Egyesület

    2336

    Dunavarsány

    Árpád u. 4

    34

    Áporka Község Önkormányzat

    2338

    Áporka

    Petőfi S. u.32

    35

    Makra Sándor Majosházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

    2339

    Majosháza

    Kossuth u. 34

    36

    dr. Budavári és Társa

    2340

    Kiskunlacháza

    Dózsa Gy. u. 95

    37

    Fehér Liliom Idősek Otthona

    2340

    Kiskunlacháza

    Külső-Ráckevei u. 19

    38

    Hagyományörző Angylosházi Kör

    2340

    Kiskunlacháza

    Szent Imre u. 42

    39

    Kiskunlacháza-Áporka Általános Iskola

    2340

    Kiskunlacháza

    Munkácsy tér 1

    40

    Kiskunlacháza-Áporka Óvoda

    2340

    Kiskunlacháza

    Vörösmarty u. 3

    41

    Kiskunlacháza-Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

    2340

    Kiskunlacháza

    Dózsa Gy. u. 59/c

    42

    Kiskunlacházi Ifjú Kosarasok Köre

    2340

    Kiskunlacháza

    Damjanich u. 43

    43

    Kiskunlacházi Községi Motoros Klub

    2340

    Kiskunlacháza

    Völgyi dülő 163

    44

    Kiskunlacházi Western és Szabadidős Egyesület

    2340

    Kiskunlacháza

    Lahner Gy. u. 16

    45

    Peregi Hagyományörző Nyugdíjas Klub Közhasznú Egyesület

    2340

    Kiskunlacháza

    Szent Imre u. 42

    46

    Bokor László

    2344

    Dömsöd

    Előre u. 31

    47

    Dömsöd-Áporka-Apaj Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

    2344

    Dömsöd

    Petőfi tér 5

    48

    Dömsödi Nagyközségi Óvoda

    2344

    Dömsöd

    Dózsa Gy. u. 27/A

    49

    Dömsödi Polgármesteri Hivatal

    2344

    Dömsöd

    Petőfi tér 6

    50

    Dömsödi Sportegyesület

    2344

    Dömsöd

    Középsődunapart 1

    51

    Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola

    2344

    Dömsöd

    Széchenyi u. 9

    52

    Apaj Község Önkormányzata

    2345

    Apaj

    Fő tér 2

    53

    Apaji Pitypang óvoda

    2345

    Apaj

    Óvoda u. 12

    54

    Kamilla Virág-Ajándék

    2345

    Apaj

    Juhászföldi u. 14/4

    55

    Apaj-Ürbőpusztai Természetvédő Vadásztársaság

    2347

    Bugyi

    Juhászföld0719/8 hrsz.

    56

    Civil Kollégium Alapítvány

    6090

    Kunszentmiklós

    Kunbábony 37/2

    57

    Kunszentmiklósi Polgármesteri Hivatal

    6090

    Kunszentmiklós

    Kálvin tér 12

    58

    Római Katolikus Plébánia

    6090

    Kunszentmiklós

    Endrédy u. 8

    59

    Varga Domokos Általános Művelődési Központ

    6090

    Kunszentmiklós

    Rákóczi F. u. 63

    60

    Levendula Alapfokú Művészeti Iskola

    6098

    Tass

    Dunai u. 24

    61

    Kabóka Lovastanya KFT.

    8130

    Enying

    Nefelejcs u.2

    62

    Fantázia Alapfokú Művészeti Iskola

    2347

    Bugyi

    Templom u 19

    63

    Kiskunlacházi Református Egyházközösség

    2340

    Kiskunlacháza

    Kossuth L u 40

    64

    MÉG 100 év Dömsödért

    2344

    Dömsöd

    Petőfi tér 2-3

    65

    Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

    1149

    Budapest

    Mogyoródi ú 43

    66

    Ady Endre Gimnázium

    2300

    Ráckeve

    Kossuth L u 82

    67

    Ebsegély Árva Kutyák Rehablitációs Alapítvány

    2343

    Kiskunlacháza

    Bankháza puszta 33

    68

    Árpád Múzeum

    2300

    Ráckeve

    Kossuth L u 34

    69

    Kiskunlacháza Sport Egyesület

    2340

    Kiskunlacháza

    Lahner Gy. u. 4

    70

    Makád Község Önkormányzata

    2322

    Makád

    Kossuth L u 52

    71

    Ráckeve Római Katolikus Plébánia

    2300

    Ráckeve

    Szent István tér 20

    72

    Majosházi Polgárőr Egyesület

    2339

    Majosháza

    Kossuth L u 34

    73

    Közép-MO-i Ipartestületek Szövetsége Közh.Nonp.kft

    2220

    Vecsés

    Telepi út 58

    74

    TG Faipari Kft

    2310

    Szigetszentmiklós

    Rákóczi u 35

    75

    Bugyi Nagyközségi Napköziotthonos Óvoda

    2347

    Bugyi

    Sport u 1

    76

    Magyar Speciális Olimpia Szövetség

    1146

    Budapest

    Istvánmezei út 1-3